A szülő – gyermek kapcsolat a legszorosabb, legtartósabb emberi kötelék, ami valóban egy életre szól. Szüleink a szüleink maradnak, gyermekeink akkor is a gyermekeink, ha a velük való kapcsolat megromlott, esetleg meg is szakadt. Szüleinket nem cserélhetjük le, gyermekeink helyett nem kreálhatunk csak úgy „újat”, ha elégedetlenek vagyunk a magatartásukkal, a hozzánk való viszonyulásukkal.
A szülői szerep rengeteg befektetett időt, energiát, áldozatot követel, gyermekeinkben „egy élet munkája van benne”. Életünk egyik legnagyobb beteljesedését adhatja ha „életművünkre” büszkeséggel, boldogsággal tudunk tekinteni. Egyben a legnagyobb fájdalom, csalódás forrása lehet, ha elégedetlenek vagyunk gyermekünk személyével, viselkedésével, ha a velük való kapcsolatban eluralkodik a szeretettelenség, az eltávolodás, vagy elszaporodnak a konfliktusok.
A szeretetteljes, megelégedettséget, támogatást nyújtó gyermek – szülő kapcsolatot csak a szüleink és gyermekeink adhatják meg nekünk, senki más!
Ha nem akarjuk elveszíteni őket, velük kell tudnunk megbeszélni és tisztázni, hogy mi okozza a konfliktusokat, az eltávolodást, miért nem működik úgy a kapcsolat, ahogy azt szeretnénk. A szülő-gyermek coaching erre nyújt ideális lehetőséget!
A szülő – gyermek kapcsolat olyan mély, intenzív viszony, amely minkét félben a legerőteljesebb érzelmeket mozgósítja, emiatt nagyon nehéz hideg fejjel, indulatok, sértődés, harag nélkül megtárgyalni a nézetkülönbségeket. A legegyszerűbb, praktikus problémák megbeszélése is személyeskedésbe torkollhat, pillanatok alatt már nem is az adott dologról, hanem attitűdökről, értékrendekről, személyiségjegyekről szól a vita, hiszen egy családban, egy több évtizedes kapcsolatrendszerben a legkisebb apróságnak is „történelme van”.
Emiatt egy harmadik személy, egy coach jelenléte és moderáló tevékenysége lehet az a mérföldkő, ami a korábban elmérgesedő vitákat mederben tudja tartani, a megbeszélhetetlennek tűnő témákat megbeszélhetővé teszi, és a szembenálló feleket hozzásegíti egymás megértéséhez!
| Szereted a szüleidet, de úgy érzed, hogy ők a szeretet mellett/helyett folyton kritikát, elégedetlenséget közvetítenek feléd? Még mindig nevelni, formálni próbálnak? Úgy érzed, nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy, és ez eltávolít tőlük? | A gyermekednek már a „szavát se lehet venni”? Úgy érzed, hogy mostanra gyakorlatilag semmit nem tudsz az életéről? Nehézkes a kommunikáció köztetek, és már azt sem tudod, hogyan szólítsad meg? |
| Vágysz a szeretetükre, de egyre inkább visszahúzódsz, begubózól ? | Szeretnéd közelebb hozni magadhoz, de bárhogy próbálkozol, nem segít, a szemrehányásaiddal pedig még jobban eltávolítod magadtól? |
| Szeretnéd valakivel megosztani a gondjaidat, de szinte már a „szomszéd” előtt könnyebben megnyílsz, mint a szüleid előtt, mert nem tudnak elfogulatlanul, felnőttként viszonyulni hozzád, hanem olyan reakciókat adnak, hogy mostanra inkább már szinte semmiről nem beszélsz nekik? | Szeretnéd, ha boldog lenne, szeretnél segíteni neki, de a próbálkozásaidat elutasítja? Tehetetlennek érzed magad? |
| Ha pedig a velük kapcsolatos problémáidat felhozod, annak rövid úton sértődés és méltatlankodás lesz a vége? A téged zavaró dolgokon pedig nem változtatnak, tehát minden marad a régiben...? | Szereted a gyermeked, egész életedben a javát akartad, néha mégis úgy érzed, hogy az „áldozatos munkádért” nem kapsz elég hálát, szeretetet? |
| Több távolságot szeretnél, és azt, hogy a határaidat tiszteletben tartsák? |
Adjatok még egy esélyt magatoknak!
Próbáljátok meg máshogy!
De hogy kezdjük el?
A páros coaching üléseken mediációs technikával dolgozom, az elején mindenképpen, ameddig szükség van rá. Ez azt jelenti, hogy kezdetben nekem vázoljátok a helyzeteteket, véleményeteket, és mintegy „rajtam keresztül” beszéltek egymáshoz. Ez már eleve egy olyan keretet ad, amiben sokkal könnyebb indulatmentesen, tényszerűen, őszintén megnyilatkozni, és egyben, a másik részről, értően meghallgatni a másik fél álláspontját.
Az első ülések során szeretnélek megismertetni titeket az erőszakmentes és az asszertív kommunikáció elveivel. Ezeket készségszinten is be fogjátok gyakorolni, hiszen már az ülések alatt – és remélhetőleg a későbbiekben, „otthon” is – ezeket alkalmazva, egyenesebben, empatikusabban tudtok majd beszélni egymáshoz. Annak érdekében, hogy
el tudd mondani úgy, hogy a másik meg is hallja!
Meg tud hallgatni úgy, hogy ne bántódj meg!
Értsd meg úgy, hogy tenni is képes legyél!
A coaching folyamat elején megállapodtok a közös fő- és mellékcéljaitokban, amiket egy idővonalon is elhelyezhetünk, hogy világos legyen, melyiket kb. mikorra reális elérnetek. A célkitűzéseitek között vélhetően szerepelni fog egy olyan jellegű kapcsolat megteremtése köztetek, amiben mind a ketten kényelmesen érzitek magatokat! Érzékletesen felfestitek, részletekbe menően meghatározzátok, hogyan is nézne ki ez a kívánatos viszony, állapot. Majd rögtön ki is dolgozzuk az akciótervet, hogy hogyan tudjátok ezt elérni, milyen változtatásokra van szükség a kettőtök viselkedésében, kommunikációjában! Az úton egészen addig kísérlek titeket, amíg el nem éritek a célotokat/céljaitokat, vagy amíg úgy nem érzitek, hogy „innen már” magatok is boldogultok!
A szülői hivatás az, amit az emberiség 90%-a gyakorol, mégis semmilyen iskola nem készít fel rá!
Magyarországon nem hogy iskola, de tantárgy, nem hogy tantárgy, de egy szakkör, egy osztályfőnöki óra nincs, ami egy kicsit is foglalkozna azzal, hogy mi vár az emberre szülőként, hogyan lehet ezt a „munkát” elég jól végezni. A pun háborúktól kezdve, a röghegységek töredezésén át a trigonometrikus függvényekig, az ég adta világon mindenről szó esik, csak arról nem, hogy hogyan végezzük jól azt a „szakmát”, amit a legtöbben évtizedeken keresztül gyakorolni fognak: a szűlőséget.
Ily módon nem csoda, hogy az emberek többségének kevés kézzelfogható információja van arról, hogy hogyan kéne jó szülőnek lennie. A legtöbben (adott esetben meglehetősen szubjektív) gyermekkori emlékeikre hagyatkoznak, és tudatosan, vagy tudattalanul a szüleik nevelési stílusát utánozzák le, vagy próbálják azt elkerülni (nem biztos, hogy sikerrel), esetleg már a ló túlsó oldalára esve.
A kisgyerekes szülőket boldog-boldogtalan előszeretettel oktatja arról, hogy neki annak idején mi vált be a gyerekével kapcsolatban, és ahányan beesnek az ajtón, annyian fognak mást mondani ugyanarról a dologról. Aki rászánja az idejét és energiáját, hogy utánanézzen a szakirodalomban gyereknevelési kérdéseknek - hogy egy objektivabb és szakértőibb véleményt kaphasson az ismerősei jótanácsainál -, gyakran döbbenten tapasztalja, hogy még a szakmában is homlokegyenest ellentétes irányzatok léteznek.
Ezek után nem meglepő, hogy minden szempontból ideális szülőnek lenni teljesen lehetetlen. Még „elég jó” szülőnek lenni is nagyon nehéz. Az ellentmondásos vélemények, tapasztalatok útvesztőjében tudni, hogy mi a helyes irány, ráadásul nem csak elméletben hanem azt a gyakorlatban is megvalósítani! Miközben kicsi, majd egyre nagyobb, erősebb, hangosabb gyermekünk minden erejével a saját feje után igyekszik menni, a legkevésbé sem arra, amerre mi szeretnénk terelgetni!
Így hát érthető, hogy szülői munkánk során mindannyian kisebb-nagyobb hibák sorozatát követjük el óhatatlanul. Egy részük hibahatáron belül marad, de vannak köztük olyanok, amik már megterhelik a szülő-gyerek viszonyt, és a kapcsolat lazulásához, elmérgesedéséhez vezethetnek.
Sokszor a szülő tanácstalanul áll, fogalma sincs róla, hogy mi az a viselkedés, amivel, ha nem is szándékosan, de kárára tesz a kapcsolatnak. A sérülések viszont mindkét oldalon megtörténnek, a gyermekben és ezzel párhuzamosan a szülőben is felgyűlik a megértetlenség érzése, a megbántódottság, a harag.
Szülőként meg kell tanulni beismerni, hogy dacára áldozatos gyermeknevelésünknek, követhettünk el olyan hibákat, amelyekért gyermekünk joggal neheztel. Köszönetet mondani, bocsánatot kérni nem csak a gyerekeket kell megtanítani, a szülőknek is képeseknek kell rá lenni.
Felnőttként pedig meg kell érni arra a belátásra, hogy nem haragudhatunk szüleinkre az idők végezetéig azokért a dolgokért, amiket nem kaptunk meg tőlük, amikre nem voltak képesek. Bármennyire is szeretnénk tökéletes szülőket, senki sem tud az lenni. Így hát gyermekként nem marad más hátra, mint elfogadni, hogy a szülők megtették, ami tőlük telt, és ezért jár nekik, ami jár, a fájó pontokat pedig érdemes átbeszélni és aztán megpróbálni elengedni.
A szülő-gyermek kötelék életünk egyik leghosszabb, legtartósabb kapcsolata. Évtizedei alatt rengeteg sérelem halmozódik fel mindkét részről. Ezért ebben a viszonyban minden más kapcsolatunkhoz képest nagyobb mértékben szükség van a felülemelkedés, a megbocsátás képességére!
Annak felismerésére, hogy sértettségünkben hiába „büntetjük” ellenségességgel, szeretet-megvonással, vagy akár még a kapcsolat megszakításával is szüleinket, gyermekeinket. Ezt nem tudjuk megtenni anélkül, hogy ne büntetnénk legalább ugyanilyen mértékben saját magunkat! Ezen mindenki csak veszíteni tud!
Emiatt a szülő-gyermek coaching során legtöbbször legalább egy kitekintés erejéig szükség van a múlt feldolgozására, az ott történtek átértékelésére, lezárására, annak érdekében, hogy korábbi sérüléseitek, fájdalmaitok ne befolyásolják tovább negatívan a jeleneteket, a jövőtöket.
A coaching nagymértékben jelen és jövő orientált műfaj. A hangsúly a kívánatos állapot, viszony megfogalmazásán, az oda vezető „útiterv” kidolgozásán, és a megvalósításon van!
Fordítsátok tekinteteteket a múlt sérelmei helyett
egy derűsebb, közös jövő felé,
és teremtsétek meg azt!
Bármelyik „oldalon” is állsz, szülő vagy-e, vagy a „gyermek”, keress bátran, hogy tudjak nektek segíteni egy oldalra kerülni, és rendezni a megromlott szülő-gyermek viszonyt!
A legszebb dolog, amit tehetsz szüleiddel, felnőtt gyermekeddel, hogy adsz egy esélyt pótolhatatlan kapcsolatotok helyreállítására!
A coaching érett, felnőtt személyiséget igényel, emiatt 18 éves kortól tudsz benne részt venni.
Amennyiben olyan gyermeked van, aki ennél fiatalabb, az egyéni és a párkapcsolati coaching keretein belül tudunk gyermeknevelési kérdésekkel foglalkozni.
Hasznos információkat találhatsz még a családi coaching oldalon!